Archiv 2010-2011
Rajzpályázat
Kedves Látogatók!
A Ne dobd el! Ökomat környezetvédelmi road-show-hoz kapcsolódóan 2010. március 1-jén rajzpályázatot hirdettünk a résztvevő iskolák diákjai számára, „Mit jelent számodra akörnyezettudatos viselkedés?” témában.
Pályázni rajz és festményművészeti alkotásokkal, A/4 méretben, ceruzarajz, akvarell, zsírkréta, filctoll, stb., technikával lehetett.
A résztvevő iskolák által beküldött pályamunkákból városonként állapítja meg az Ökomat Közhasznú Nonprofit Kft. bírálóbizottsága az I., II., és III. helyezett munkákat. A három helyezés mellett egy közönségdíjat is kiadunk, amelyet az a pályázó kap meg, akinek az alkotása az Önök, a Ti szavazataitok alapján a legmagasabb százalékot éri el. Felhívjuk a szavazók figyelmét, hogy a szavazatszámláló program egy internet kapcsolatról (egy IP címről) csak egy szavazatot fogad el!
Valamennyi pályamű városonként felkerül a nedobdel.hu weboldalra, s amennyiben a rajzok időben érkeztek meg, részt vesznek a közönségdíj szavazáson, ellenkező esetben csak az I-III. helyezésekért folyó versenyben.
Kérésünk, hogy a road-show helyszínek (városnevek) szerint besorolt rajzokból szavazzanak/szavazzatok a legjobban tetszőre, hogy a közönségdíjat minden városban kiadhassuk.
A rajzok feltöltése beérkezési sorrendben történik.